Ha ezt nekem mondta volna valaki!

Ha ezt nekem mondta volna valaki!! Ez az a mondat, ami tutibiztos, hogy tízből tizenegy kisgyermekes szülő száját minimum egy, maximum végtelen alkalommal már elhagyta. Pedig felkészült, olvasott, előadásokat nézett, tanácsadást látogatott, rutinos kismamákhoz járt praktikákat ellesni. Mégis. És mégsem. Mert a tétel máig igaz és a jövő sem fogja megdönteni: nincs két egyforma gyermek és nem, még mindig nem csomagolnak hozzájuk kezelési könyvet. Tudnod kell, hogy ettől még igenis megélheted a „jó szülő” elégedettségét. Nem is kell érte lehoznod a csillagokat.

 

A jó szándék megkérdőjelezhetetlen, de gyakran – önmagában – kevés. Kevés, mert hiányzik az a tudás, amivel kivédheted például a minták önkéntelen átadását. Mire gondolok? Kiindulsz abból, amit te kaptál gyerekként. „Bármit, csak azt ne!!” – kiáltasz fel és ezzel a lendülettel érkezel meg a ló túloldalára. Éppen azt teszed, amit megéltél, legfeljebb inverzben; az előjel változott, a szívás „élménye” semennyit. Amikor pedig ráébredsz, hogy csodálatos lurkód éppen miattad, a tőled kapott, rólad ráragadt mintáktól szenved – máris mély gödörben találod magad. De nem kell ott maradnod.

 

Változtathatsz, kiigazíthatsz, rendet tehetsz. Elsősorban önmagadban. Amint belevágsz, azonnal látható, észlelhető, kétségbevonhatatlan eredményeket tapasztalsz csemetéden is. Nincs veszett fejsze. Persze jóval könnyebb a megértéssel felvértezve. Amikor pontosan érted, tudod, mi miért történik. Ilyenkor még azt is jobban viseled, ha netán letérsz a jó útról. Megérint, nyilván, de már birtokában vagy mindannak, amivel hamar visszatérsz a harmóniába. De mégis, mi az, ami támogatást kínál szülőként?

 

– a legjobb megoldás: a megelőzés. Prevenció minden szinten és síkon. Hogyan fogalmazz, hogyan működj, hogyan oldj meg problémákat. Tudod, néha a részletekben lakik a lényeg; ami aprócska semmiségnek tűnik, talán azon múlik a legtöbb. Olyan jóleső birtokolni a tudást, amivel előrelátó, divatosan fogalmazva proaktív módon tudsz együttműködni gyermekeddel;

– ha elváltozás(oka)t tapasztalsz: honnan jönnek? Miért éppen a szülőktől? Miért veszi át a gyermek? Mi áll az ismétlődés hátterében? Hogyan veheted észre és láthatsz rá kristálytisztán gyermeked életében a mintáid másolódására?

– ha már átvette, önkéntelenül követi a mintákat: hogyan lehet rendezni? Mit kell tenned ahhoz, hogy lesegítsd a vakvágányon robogó vonatról?

 

Igen, súlyos tételek. A megoldásuk éppen ezért nem várható el napi háromszor egy csodapirula lenyelésével. Tenned, lépned, változtatnod kell. ahhoz pedig az irány és a technika ismerete szükséges. A Biologikus megoldókulcsok gyermekedhez online előadás éppen ebben támogat. Átfogó módon nézzük végig a fentieket. Elmélet, amennyi szükséges, de a gyakorlat szolgálatában; konkrét, működő technikákkal, mert a tudást működtetni akarod, nem csak ülni rajta.

 

Jelentkezni az agnes@biologika.hu vagy a csipanagnes@gmail.com címre küldött e-mailben tudsz.

Részletek: https://www.csipanagnes.hu/biologikus-megoldokulcsok-gyermekedhez/

https://www.facebook.com/events/2910465799085659?ref=newsfeed

 

kép: pexels.com