A gyógyításról

A bölcs asszony már ágyban feküdt. Gondolkodott, számot vetett. Az Ember és az Isten közötti kapcsolatról beszélgetett.

 

Milyen volt Ő?

Szép.

 

Mert emberként az emberi természet fölé lép.

Az emberi természet csodálatos. Csodálatos akkor, amikor az isteni minőségünkben viszonyulunk. Viszonyulunk befelé-kifelé egyaránt. Emberi magas minőségünk szerint. Ebben nincs ítélkezés, egymás bírálata, elnyomás, sem hiúság.

A bölcs felismeri ezt és már csak a letisztult úton halad tovább.

Az Együtt élményben van, az Egységben létezés szerint.

 

Milyen volt Ő?

Jó.

 

Mert alapvető törekvése a Jó-ért való cselekedet.

Segített, gyógyított, világokat hódított.

Soha nem igázva. Helyette a Szellem tisztaságát használva.

Hódított, a legjobb értelemben. Nem földi világban, hanem az Égben.

 

Milyen volt Ő?

Amilyen most is.

Gyógyító szellem.

 

És mit mond a Táltos – a bölcs gyógyító – az ember és az Isten közötti kapcsolatról?

Mit mond Ő, aki oly sokat látott, kinek keze oly sokat adott, ki tengernyi gyógyításban jelen volt?

Tudja, hogy a Szellem örök és sosem holt.

 

Őt kérdeztem: Melyek voltak a legszebb gyógyítások és gyógyulások?

Ő elmerengett, pillanatig hangot sem adott.

Választ egy másik kérdésre hagyott.

 

Hagyott. Itt hagyott. Hogy akinek fontos, tudja, értse:

– Mi a gyógyítás?

Létezésünk értelme.

 

A bölcs asszonynak bár teste feküdt,

szelleme az isteni létezésbe repült.

Mosollyal az arcán, ragyogó szemekkel,

összekapcsolódott a Világegyetemmel.

Felnézett és önmagából ekként árasztotta:

– A gyógyítás akkor jó,

amikor az a Jóistentől való.

Nem gondolsz másra,

csak az Égi kapcsolódásra.

Nem kell hozzá semmi,

egy dolog kell: Jelen lenni.

Csak hagyni, hogy jöjjön, hogy áradjon,

hogy megérkezzen és áldást adjon.

 

Erről beszélgettünk. Hogy gyógyítani mit jelent.

Miközben Ő szellemével már járta a végtelent.

Nyugodt volt és tisztán kapcsolódott.

Ez a legfontosabb: tiszta szellemiségünkkel kapcsolódni. És ebben a viszonyulásban gondolkodásunkat, lélektestünket, érzelmeinket és fizikai cselekedeteinket egy egyenesen tartani. A Fényben tartani.

Az Isteniben létezünk és ebben teremtünk. Teremtünk aszerint, amiként gondolkodunk.

Az tud megérkezni hozzánk, amit befogadunk.

Tégy meg mindent a legmagasabb minőségben,

hogy életedet méltóvá emeld az isteni létezésben!

 

Örülök, hogy Veled voltam.

Köszönöm, hogy megosztottad.

Hálás vagyok a világegyetemnek, hogy szerető szívünk megbecsüli egymást.

 

Kívánom Neked:

Fényesen ragyogjon szerető lényed,

a Jóisten éltessen örökké Téged!

 

barátom, Ria emlékére

 

 

(kép: pixabay.com)