A VÁGÁNY MELLETT KÉREM, VIGYÁZZANAK! IRÁNYT TÉVESZTETT A PÁRKAPCSOLATI VONAT?

Egy utazásra készülődsz. Eldöntöd hová mész, mennyi időre és milyen közlekedési eszközzel. Azonban a mindenkori legfontosabb kérdés: kivel utazol együtt?

 

Ki lehet választani csodás úti célokat. Ki is kell.

 

Fel is lehet vállalni a dolgainkat egy életre. Fel is kell.

 

Kihasználhatjuk támogató eszközeinket. Helyes.

 

Azt azonban érdemes körültekintően megválasztani, hogy mindezt kivel tesszük! Kivel haladunk együtt?

 

A párkapcsolati helyzetek és megoldandók élesben jönnek. Kiválasztottad kivel éled az életed. Gyermeketek is született, születik a kapcsolatotokból.

 

Ettől a ponttól kezdve a mozdony közös. Amit pedig húz a mozdony, az is közös. A vasúti kocsik – az élet – rakománya a kettőtök által hozott batyuk összeömlesztve. Ebből a táptalajból indul el a gyermeked élete. Ide vet gyökeret és elsődlegesen ebből táplálkozik.

 

Ahogyan a teste enni valót kíván, úgy a lelke is, szellemisége is. Nem csak vajas kenyeret eszik. Felveszi a környezete érzelmi energiáit, amelyből lelkét táplálja.

 

A gyermek lelki táplálékának a minősége meghatározza az életét!

 

Az eledelt pedig Te biztosítod neki legelőször. Ti – szülőként, gondviselőként. Amikor összekötöd az életedet a pároddal, akkor a családi hátteretek összes determinációjával is szoros köteléket alkottok, amely befolyásolja mind a saját életeteket, mind gyermekedét.

 

Nemhogy a saját felmenőink feloldatlan drámáit visszük a hátunkon, a batyuba még a párunk őseinek megoldatlan problémái is bele kerülnek. Mit jelent ez? A családi felmenőink összes olyan konfliktusát, amely drámai volt és helytelen érzelmi választ adtak rá vagy semmilyen érzelmi választ nem adtak rá – mint információt – sejtmemória szintjén elraktározzuk. Amíg ezek a konfliktusokat fel nem oldjuk, addig generációról generációra újra és újra előkerülnek, „újra éljük” őket, más környezetben, más szereplőkkel, más konfliktushelyzetben, de a megélés érzelmi háttere azonos. Azaz az érzelmi konfliktus azonos.

 

Ebből az ördögi körből pedig ki kell törni ahhoz, hogy valóban a Saját életünket élhessük. Ameddig az érzelmi válaszadás elmarad, addig, mint egy CD, a lemez újra indul és lejátssza önmagát. Ezért van az, hogy „ugyanazt a betegséget öröklöd”, „hasonló a neurózis”, „úgy reagálsz bizonyos élethelyzetekbe, mint apád/anyád”, „ismétled nagyapád/nagyanyád párkapcsolati modelljét”.

 

Például a nagyapád és nagyanyád kapcsolata nem volt felhőtlen. Nagypapa másfele is kacsingatott és a szüleid elfogadták, mindenki csöndben volt, mondván „nagyanyád frigid és nehéz elviselni. Megértjük nagyapádat.” Aztán az apád is ezt játssza. Te eldöntöd, más leszel, de hatalmas energiáidba kerül, hogy monogám maradj, és végül csak megtörténik a félresiklás (az információs mintázat szempontjából mindegy, hogy gondolati szinten, érzelmileg vagy fizikailag teszed. Jogos a kérdés: ha a saját gondolataidat sem tudod uralni, akkor mit? A cselekedeteinket OK uralni, a gondolatainkat nem kell? Belefér neked?). Szép emberi gesztus a megértés, ha valóban érzelmileg is igaz. Az eltitkolás, „nem beszélünk róla” élethelyzetek, megszépített családi krónikák azonban hatalmas pecsétet tesznek az életedre. A gyermekeid életére is. Az unokáidéra egyaránt. Amíg tudatossá nem válsz rá, addig cipeled a család keresztjét. És lehet, hogy sok mindennel tele van a hócipőd, mindemellett tehetetlenül sodródsz.

 

Egy másik példa: Nagyszüleidnél nem várt gyerek született, a szüleid egy testvéred tekintetében abortusz mellett döntöttek. Nálad pedig nehezen fogan meg, vagy nem fogan a gyermek. Számos párkapcsolat esetében a foganás akadályozott, a születési program le van tiltva a generációs feloldatlan érzelmi dráma miatt.

 

Nagyapád fizikailag elnyomó volt, nagyanyád az áldozat szerepét játszotta. Édesanyád is beválasztott egy elnyomó férjet. Ő lett az apád, aki az agresszivitást már „csak” lelki szintet közvetítette. Ez volt a lelki terror, amiben felnőttél. Te pedig elképesztő energiákat teszel abba, hogy letedd az arroganciát, vagy kommunikációs agresszivitást, beszólogatásokat.

 

Bizony, bizony, dagad a csomag. A súlya pedig azért húzza annyira vállad, mert érzelmileg feloldatlan konfliktustömeget tartalmaz.

 

Párkapcsolatnál megkerülhetetlen, hogy foglalkozz az érzelmi hátteretekkel. A sajátod is fontos és a társadé pont ugyanannyira. Ahhoz, hogy megértsd Őt, be kell lépnek az ő világába. Abba a világba, ahol esetleg más szemléletben nőtt fel. Talán azt gondolod: mások a gyökereitek. Esetleg a tápoldat különbözik, amit kaptatok, de a gyökereitek ugyan abban a talajban ágaznak lefelé, oldalt és a tér minden irányába. Az Univerzum, mint tér minden irányába is.

 

Az eredet, a gyökereitek és ti mindenhol összeértek. Mert mindent és mindannyiunkat összeköt az: információ.

 

Közösen adtok csomagot a gyermeketeknek. Mindegy minek hívjuk: pszichogenetikának, kvantumfizikának, hullámgenetikának vagy biologikának. Életetek sodronyát együttesen képezik. Ami mindenben egy és ugyanaz: az INFORMÁCIÓS MINTA. Az az információ mintázat, amelyet Te, szülőként átadtál a gyermekednek, környezetednek.

 

Tehát nem a „genetika” a lényeg. A mintaadás a legfontosabb!

 

Rossz párkapcsolatból igen nehéz jó érzelmi mintát átadni. Te is érzed, hogy időnként milyen nehéz a kapcsolatban benne lenni, lavírozni, hát még a gyerek hogyan érzi magát. Még kiegyensúlyozott egyensúlyban lévő kapcsolatban is komoly feladat a „genetikai örökség”, azaz a családi felmenők mintázatainak gyógykezelése. Ez azonban megkerülhetetlen!

 

Ha jó kapcsolatot akarsz, akkor vedd górcső alá a családi hátteret, oldd fel a drámákat, konfliktusokat. Értsd meg tisztán a társadat. Ebben a letisztult helyzetben kapcsolódjatok.

 

Mit is jelent ez a kapcsolódás?

 

Az érzelmi konfliktusok helyes megoldását. A felmenőid „örökségét” – örökölt családi mintázatokat – azért éltetsz és játszol újra és újra, mert egy konfliktusra nem adtak érzelmileg helyes választ!

 

Addig pörgetsz mókuskerekedben kapcsolati nehézségeket, míg a batyutokban hozott krízisekre, drámákra, konfliktusokra közösen megoldást nem találtok.

 

A családi ökörséget örökséget /cipelt keresztet/, feloldhatod úgy, hogy a múltbéli konfliktusra, mai tudatosságoddal, érzelmileg helyes megoldást adsz. Ettől kezdve pedig odafigyelsz a mindennapokban (olykor minden pillanatban is szükséges lehet), hogy a hasonló szituációkban érzelmileg helyesen, intelligensen (általad képviselt magas minőségben) reagálj.

 

Minden lehetőséget megvan, hogy változtass. Le tudsz cserélni téves mintákat: szándékkal, odafigyeléssel, kitartással.

 

Ezt a konfliktus megoldási mintát tanulja meg a gyermeked is. Mennyivel egészségesebb életindító neki, a feszültséggel teli drámai háttér helyett. Megoldási mintát tanul: hogyan oldjam meg az érzelmi konfliktusaimat! Mindannyiunknak vannak megoldandó feladatai. A kérdés, milyen módon oldjuk meg? Szőnyeg alá söpörve, alacsony minőségben vagy magunkhoz méltó hozzáállással, érzelmileg helyesen és értékesen!

 

Ez kerül a gyerek hátizsákjába, az uzsonnás dobozba. Ebből táplálkozik olykor egy egész életen át!

 

Megoldási lehetőségek, kapcsolódó videók: https://www.csipanagnes.hu/video/pszichogenetika-konfliktusfeltaras-es-megoldasok-pszichogenetikusan-003/

 

kép: pexels.com