EGYért, Új Medicina

EGÉSZSÉGES GYERMEKEKÉRT, HARMONIKUS SZÜLETÉSÉRT

Mindenki az Egység, Egészség és a Tökéletesség felé törekszik a maga életében, hogy megvalósíthassa a harmóniát. Van, akinek a családja a legfontosabb, van, akinek a társa, környezete és van, akinek önmaga. Egyben azonban mindannyian hasonlítunk: ugyanazt a célt kívánjuk elérni. A cél az Egy. Ez az Egység állapota. S hogy ezt ki miben és hogyan valósítja meg és hol tart ezen az úton, azt saját jelleme, fejlettsége, tudatossági állapota és lehetőségei határozzák meg. Függetlenül azonban az ebből adódó különbözőségektől, a benső viszonyulásunk lehet hasonló vagy azonos. Mindannyiunknak fontos, hogy érezze: szeretetben létezik. Ezen emberi érzés magjait a fogantatásunkkor vetették el szüleink, amely mag a várandósság idején csírázott ki és a születést követő első életévben szökött szárba. Ez a szár (az összes addig kapott információ) az, ami egész életünk során elkísér bennünket. Ezt persze törzzsé és erős ágakká alakítjuk, mely gyümölcsöt terem, de minden egyes levél megújulásában és a gyümölcsözésben (minden reakciónkban, viszonyulásunkban) ott van az indító programunk: ahogyan és amilyen körülményekkel az életünk kezdődött.

Nagyon fontos időszak ez minden ember életében. Lényeges, hogy az induláskor milyen behatások érnek egy gyermeket: a szülők fizikai, érzelmi és szellemi állapota; az anya gondolkodása, az esetleges problémákra adott megoldási mintái és minden egyéb, ami kifelé és befelé áramlik a szülőkből és az őket körülvevő környezetből, amíg a gyermek felnőtté válik. Ez egy életen át elkíséri az embert.

Szülőként (leendő szülőként) a legjobb, amit tehetsz, hogy odafigyelsz magadra, viszonyulásodra és a saját benső harmóniád megtartásáért megteszel mindent, hogy gyermeked egészséges szellemben, lélekben és testben élhesse életét.

Az Egészséges gyermekekért, Harmonikus születésért program feladata információt nyújtani; a kommunikáció, a gondolkodás és problémamegoldások területén a várandósságra való felkészülés időszakától egészen a felnőtté válás idejéig. Célom felkészülést biztosítani a kiegyensúlyozott gyermekváráshoz, hogy lehetősége nyíljon mindenkinek tisztában lennie gondolkodása és cselekedetei biológiai és érzelmi következményeivel, mellyel minden egyes pillanatban hatást gyakorol mind gyermekére, mind környezetére és saját magára egyaránt.

Mit tehetek gyermekemért, önmagamért? – AGGODALOMRÓL, FÉLELEMRŐL

Mi történik a gyermekeddel, amikor szülőként elszenvedsz egy konfliktust? Mi történik például egy félelmi konfliktus esetében? Szülőként és közeli gondviselőként állandóan mintákat adsz. Ez azt jelenti, hogy az élet dolgaira adott minden egyes válaszreakciódat a gyereked figyeli, megtanulja és ismétli. Amennyiben még kisgyerek, akkor gondolkodás nélkül rögzíti mélytudatának tartományába. Pontosan mit rögzít? Azt, AHOGYAN reagálsz …

Mit tehetek gyermekemért, önmagamért? – AGGODALOMRÓL, FÉLELEMRŐL Read More »

Mi a kiút a jelen válságos helyzetben? Tudatosság és biologika tükrében

Emberi lények vagyunk, Tudattal, lelkiséggel megáldva. Mindegy, minek nevezem – Teremtő, Anyatermészet, Univerzum, Egyetemesség, Jóisten, Benső isteni irányítás – a lényeg, hogy egy tökéletes rendszer által megalkotott létformában működünk mindannyian, az univerzum egyetemes természeti törvényei szerint. A kvantumfizika rég bebizonyította, hogy minden ember és létforma mindig az összes természeti törvény egyesített mezejében van. Lehet olyan …

Mi a kiút a jelen válságos helyzetben? Tudatosság és biologika tükrében Read More »

Tudatosság, lelkiismeret, hiszékenység

Tudattal bíró emberi lények vagyunk mindannyian. Az emberi tudatossági szintek között ugyan vannak különbségek, egy azonban mindig ugyanaz, hogy Egyek vagyunk. Mindenki az egyetemes természeti törvények szerint él, ebbe születtünk bele. Ez az Univerzum sajátossága. Mindannyian döntéseket hozunk, és cselekvési tervünk van az életünkre vonatkozóan. Nem az számít, hogy mit hiszel, vagy nem hiszel bizonyos …

Tudatosság, lelkiismeret, hiszékenység Read More »

Mit tehetek önmagamért, gyermekemért, környezetemért? Hogyan reagálhatok a külső körülményekre?

Az Új Medicina biologikus szemléletében minden biológiai elváltozás (betegség) egy stressz hatás, egy érzelmi konfliktus következtében alakul ki (normális életvitel esetén; tehát leszámítva a sugárzást, mérgezést, természetellenes táplálkozást). Amikor az ember súlyosnak él meg egy ijedség, rémület, riadalom konfliktust (kiemelten a fészken, az otthonán, a magáénak érzett környezetén belül) és az érzelmileg megérinti, akkor a …

Mit tehetek önmagamért, gyermekemért, környezetemért? Hogyan reagálhatok a külső körülményekre? Read More »

BABÁT SZERETNÉK, DE NEM JÖN! A MEDDŐSÉG LEHETSÉGES OKAI BIOLOGIKAI MEGKÖZELÍTÉSBEN

Az Új Medicina biologikus szemléletében minden biológiai elváltozás egy stressz hatás, egy érzelmi konfliktus következtében alakul ki (normális életvitel esetén; tehát leszámítva a sugárzást, mérgezést, természetellenes táplálkozást). Amennyiben a lélek által megélni kívánt életminőséget az agy megvétózza és az ember bizonyos helyzetekben úgy dönt, hogy a szíve, lelke, igaz gondolataival, megérzéseivel szemben a kiagyaltak szerint …

BABÁT SZERETNÉK, DE NEM JÖN! A MEDDŐSÉG LEHETSÉGES OKAI BIOLOGIKAI MEGKÖZELÍTÉSBEN Read More »

Oxitocin – Boldog születés és párkapcsolat?

A „szeretethormon”, amely növeli az emberek közötti bizalmat, empátiát, nagylelkűséget és együttműködést, a lélek számos pozitív aspektusához kapcsolódik. Az oxitocin hormon fantasztikus, életbe vágó szerepet játszik az emberiség fennmaradásában, a párkapcsolatokban, a gyermekek fejlődésében, a szülők reakcióiban. Az oxitocinnak nem csak a szülés körüli pár órában van jelentősége, hanem egész életünket meghatározza és befolyásolja. Sokkal …

Oxitocin – Boldog születés és párkapcsolat? Read More »

Mit tehetek gyermekemért és önmagamért? – A mandulagyulladásról Új Medicina szemmel

Gyermekeknél sokszor visszatérő probléma a mandulagyulladás. Az esetek egy részénél a probléma megoldásaként a torok- vagy orrmandulákat eltávolítják. A mandula számtalan funkciót ellát; hasznos, egészségünket szolgáló szerv. Az Új Medicina megközelítésében a mandulagyulladásnak is van természetes és logikus magyarázata. A mandulák mirigyszövet állománya az ún. „falat” konfliktusra reagálnak. A mandula mechanikailag a nyeléshez is kapcsolódik, …

Mit tehetek gyermekemért és önmagamért? – A mandulagyulladásról Új Medicina szemmel Read More »

A megfázásról Új Medicina szemmel – konfliktusok, téves hiedelmek

Gyermekeknél, felnőtteknél egyaránt sokszor előfordulnak megfázásos tünetegyüttesek. Az Új Medicina megközelítésében – mint minden más betegségnél, elváltozásnál – a kialakulásért felelős okot keressük. Minden megbetegedésnek konkrét biológiai értelme van, amely a konfliktus elszenvedése alatt vagy az azt követő gyógyulási szakaszban nyilvánul meg. Az influenza elnevezés egy olasz kutatóorvos-csoporttól származik, akik megfigyelték, hogy azoknál jelentkezik, akik …

A megfázásról Új Medicina szemmel – konfliktusok, téves hiedelmek Read More »

EGYért

EGÉSZSÉGES GYERMEKEKÉRT, HARMONIKUS SZÜLETÉSÉRT Mindenki az Egység, Egészség és a Tökéletesség felé törekszik a maga életében, hogy megvalósíthassa a harmóniát. Van, akinek a családja a legfontosabb, van, akinek a társa, környezete és van, akinek önmaga. Egyben azonban mindannyian hasonlítunk: ugyanazt a célt kívánjuk elérni. A cél az Egy. Ez az Egység állapota. S hogy ezt …

EGYért Read More »