Mit tehetek gyermekemért, önmagamért? – AGGODALOMRÓL, FÉLELEMRŐL

Mi történik a gyermekeddel, amikor szülőként elszenvedsz egy konfliktust? Mi történik például egy félelmi konfliktus esetében? Szülőként és közeli gondviselőként állandóan mintákat adsz. Ez azt jelenti, hogy az élet dolgaira adott minden egyes válaszreakciódat a gyereked figyeli, megtanulja és ismétli. Amennyiben még kisgyerek, akkor gondolkodás nélkül rögzíti mélytudatának tartományába. Pontosan mit rögzít? Azt, AHOGYAN reagálsz helyzetekre. Nem azt teszi magáévá, hogy milyen körülmények vezették oda az életedet, ami miatt te konfliktust szenvedtél el. Azt tanulja meg, hogyan oldottad vagy nem oldottad meg a feladatot. A megoldási mintáidat tanulja meg, olyan mélységben, hogy azokat teljesen magáénak érzi. A fogékony gyermekkorban a gyermek olyan közel áll lélekben a szülőhöz, hogy minden egyes megoldási válaszát, reakcióját elraktározza saját tudatába. Amikor pedig egy konfliktusos élethelyzetbe kerül a gyermek, elsőként azokból a megoldási mintázatokból választ magának, amelyeket a szüleitől hozott, kapott. Ez már a várandósság idejére is igaz: amit a várandós édesanya elszenvedett és nem sikerült minőségi módon megoldania, azt a gyermek egész életében görgeti, mint saját megoldandó feladatot (a fellépés gyakoriságának és ismétlődésének matematikailag számítható időbeliségét a pszichogenetika igazolta). E tekintetben szülőként a felelősségvállalásod itt kezdődik. Megtanulja gyermeked a viselkedési és viszonyulási mintáidat (viselkedés = kifelé irányuló működés; viszonyulás = külső és belső megnyilvánulás).

Például: Saját magad által meghatározott nevelési elveidet közvetíted gyermekeid felé. Jó néhány dolgot tudsz és másképp csinálsz, mint ahogyan a te szüleid tették veled. Vannak olyan dolgok, amelyekkel egyáltalán nem is értettél egyet. Aztán jön egy váratlan élethelyzet, amire azonnal reagálsz és pontosan úgy, ahogyan ezt anyád vagy apád tette, pl. kétszer szólt, utána odacsapott. Lehet, hogy észre sem veszed, hogy azonos módon viselkedsz, lehet, hogy érzékeled és még zavar is, mégsem tudsz változtatni rajta. Van olyan, amit felismersz és eldöntöd: többet ez nem fordul elő, másképp fogok viszonyulni a saját gyermekemhez. Aztán mégis ugyanúgy jársz el és megrángatod, megütöd, majd szégyelled magad, bűntudatot vagy lelkiismeret furdalást érzel miatta. Ezek a rögzített minták, amelyeket újra és újra lejátszol. A példa a fizikai megnyilvánulást mutatja be, de ugyanez a helyzet az érzelmi szinten. Tegyük fel, hogy belép az életedbe egy „külső körülmény” adta probléma, amire gondolkodás nélkül félelemmel és aggódással reagálsz és nincs cselekvési terved. Később, amikor a gyermeked kerül egy olyan élethelyzetbe, amikor a „külső környezet” nyomást gyakorol rá, úgy érzi tehetetlen, automatikusan érzelmileg aggódni, félni kezd. Érzelmileg befolyásolhatóvá válik. Mielőtt végiggondolná, hogy miről szól az az élethelyzet, mi a saját problémája, hasonlóan reagál zsigerből, mint ahogy tőled látta és megtanulta.

Mi történik tehát egy félelmi konfliktus esetében? Elsősorban azt vizsgáld meg, hogyan reagálsz arra a kivetített veszélyre, amitől félsz. Miként jársz el? Elsősorban a külső körülményeket veszed számításba, vagy a saját belső megérzésedre figyelsz? Egy veszélyforrás esetén a környezetedet veszed górcső alá vagy önmagadat figyeled meg elsődlegesen? Elkeseredettség, kilátástalanság esetén a külső körülményeket hibáztatod vagy megvizsgálod a saját szerepedet a helyzetben (mit tettem azért, hogy most itt tartok, hogyan jutottam el idáig, hogy ebbe a szituációba kerültem?). Hogyan jársz el abban a helyzetben, amikor a lelked mást sugall, mint amit az eszed diktál? Agyalsz vagy szívből, lelkiismeretből döntesz? Mennyi ideig mérlegelsz? Mennyi időt vesz igénybe, amíg döntést hozol? Elfogadod a „miért nem csinálom” választ az agyad/külső hatások miatt vagy kijelölöd magadnak a „hogyan fogom megcsinálni” útvonalat. A gyermeked is eszerint dönt, mérlegel, cselekszik elsődlegesen. Átveszi a mintát, Te vagy a minta! Minden pillanatban. Mit tehetek a félelem megjelenése esetén? Meghatározom magamnak, hogy: 1. mi az, amitől tartok, 2. miért tartok tőle (megvizsgálom, hogy igazak-e az okok, amik miatt félek), 3. hogyan lépek tovább (mi a cselekvési tervem, ami az életcélom felé visz tovább). A kérdés az, hogy ezt meg tudod-e tenni aszerint, ahogyan a Te Tiszta Lelked diktálja, vagy sem. Nem számítanak a külsőségek. Ki fog elszámolni az életed végén? TE. Senki nem fog felelősséget vállalni az életedért, csakis TE. Amennyiben úgy érezzük, hogy valamivel kapcsolatban a lelkünk mást sugall, mint az agyunk, akkor érdemes elindulni a sugallat irányába (is). Megvizsgálni, hogy az miről szól. Tanulni, informálódni, figyelni. Nyugodtnak maradni. Megint csak figyelni és jelen lenni. A nyugodt jelenlét a legfontosabb egy válságos élethelyzetben, csak a nyugalom állapotában lehet megfelelő döntéseket hozni. Ezt viszi tovább a gyermeked is.

A Német Új Medicina (GNM) és a biologika igazolta, hogy a súlyosnak megélt veszélyfélelmi konfliktusok az elme zavarához vezethetnek. Amikor valaki állandóan attól fél, hogy támadás éri, lecsapnak rá (akár ember, akár vírus vagy más tényező), folyton retteg, hogy megtámadják, abban az esetben paranoia hallucináció léphet fel, mely üldözési őrület az agyat konstellált állapotba hozza. Amikor egyszerre van elölről és hátulról érkező veszélyfélelem, beszorítottság érzés, akkor a beszorultság érzés szintén konstellált állapotba hozhatja az agyat. A rettegéses zavarodottság, megzavarodottság paranoid skizofréniához vezethet. Ezekben az állapotokban nagyon nehéz józan, értelmes döntéseket hozni. Ebben a pillanatban befolyásolhatóvá és irányíthatóvá válsz. Érdemes elkerülni, hogy generációkra továbbörökítsünk olyan programokat, amelyektől mi magunk is szabadulnánk. A pszichogenetika egyértelműen igazolta, hogy a szülői mintákat, hibás mentális válaszreakciókat, félelmi programokat a gyermekek továbbviszik. Befolyásolja életük alakulását, azaz elszenvedőévé válnak. Ez a szülő felelőssége, társadalmi szinten pedig valamennyiünké. Mindannyian hatással vagyunk a másik embertársunk életére, szülőként, nagyszülőként, minden emberminőségben és szociális formában.

Mi lehet a kiút? Mindenki képes megtalálni azokat a lehetőségeket és eszközöket, amellyel a nyugalom állapotát elérheti. Használd ezeket az eszközeidet! Építs ki olyan szociális hálót magadnak, akikkel megoszthatod önmagadat, saját problémáidat és szükség esetén segítséget nyújtanak (legyen szó informatikáról, jogról, kétkezi munkáról, érzelmi támaszról, stb.). Maradj a saját magad által meghatározott középpontban, és ha ki is billensz időnként, tudd a belső nyugalmad elérési útvonalát, hogy visszatérhess! Valamint tudd, hogy kihez fordulhatsz, aki tényleg úgy és abban segít, ahogy és amiben neked segítség. Ezt követően nincs többé szükséged a „kiútra”, hanem mindig tudod, hol találod meg a saját célod felé vezető ösvény jelölőköveit! Innentől kezdve méltó módon haladsz, lelkiismerettel és felelősségvállalással; mind a saját életed, mind gyermeked élete, mind embertársaid élete vonatkozásában.

Csipán Ágnes

kép: www.csaladhalo.hu

Posts created 20

Related Posts

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top